OMSZ Sümeg Mentőállomását is támogatják

Lezárult a K&H bank 2009-es kártyás akciója, mely során az intézmény egy éven át minden ezer forintos vásárlás után egy forintot utalt a Gyógyvarázs programnak. Az így összegyűlt több mint 16,3 millió forintot ezúttal hat intézmény között osztották szét.

Idén az Országos Idegtudományi Intézet, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház, a fehérgyarmati Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Önkormányzat Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő, az OMSZ Sümeg Mentőállomás, az OMSZ Encs Mentőállomás és a HM Állami Egészségügyi Központ kapott a befolyt összegből.

Ez utóbbi intézmény főorvosa, Dr. Szentpétery Mária elmondta, hogy a program segítségével elnyert lélegeztető gép például a 2000 gramm alatti súllyal született koraszülöttek tüdőbetegségeinek kezelésére szolgál majd, és rendkívül nagy segítség lesz. "Szülészetünkön évente 3100 újszülött jön világra, 15-20 százalékuk koraszülöttként. A Perinatális Intenzív Centrum évente 350 csecsemőt kezel, akik kórházunkban vagy a szomszédos kerületek szülészetein látták meg a napvilágot" - tette hozzá a főorvos.

Az alapítvány 2010-ben hetedik alkalommal indította el K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi programját. A program fő elemét képező országos pályázat hatálya kiterjedt az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályaira, illetve a gyermekmentési tevékenységet végző mentőszolgálatokra is. Az intézmények összesen a bruttó 25 millió forintos pályázati alapból egyenként legfeljebb 5 millió forint értékben pályázhattak gyermekgyógyászati- és mentési eszközökre.

Az újabb támogatással a K&H gyógyvarázs indulása óta már több mint 294,6 millió forint értékben 79 kórház és 19 mentőszolgálat munkájához járult hozzá műszerekkel és orvosi berendezésekkel, melyből 150 millió forintot pályázat útján ítélt oda.